Finta Zsolt beszámolója:
A jászkarejenői hívek meghívták Marton Zsolt váci püspököt, hogy együtt ünnepeljen velük templomuk búcsúján, mutassa be az ünnepi szentmisét. Püspök atya örömmel igent mondott a felkérésre, azonban jelezte, hogy éppen a kispaptábor utolsó napján lenne az alkalom, így 14 kispap kíséretében érkezne, amit még nagyobb örömmel fogadtak a hívek.
Szűz Mária mennybevételének ünnepén, amely napot a magyar hagyomány Nagyboldogasszony ünnepének nevez, arra kapunk meghívást, hogy örüljünk az ő test szerinti megdicsőülésének és az ő életének példáját követve a hit és a remény útján törekedjünk a mennyország felé. A megváltás hatása, gyümölcse az ő életében mutatkozik meg elsőként. Az őskeresztény időkre visszanyúló hagyomány szerint Jézus édesanyjának földi élete nem úgy fejeződött be, mint a többi ember élete, hanem Isten megdicsőítette azzal, hogy felvette őt a mennyországba. Ez a megdicsőülés egyaránt érinti mind a Szűzanya lelkét, mind pedig a testét, ahogyan ezt a hitigazságot XII. Piusz pápa megfogalmazta a Munificentissimus Deus (A legbőkezűbb Isten) kezdetű rendelkezésében: „A szeplőtelen, mindenkor szűz Istenanya, Mária, miután befejezte földi életpályáját, testével és lelkével felvétetett a mennyei dicsőségbe.” Jézus esetében mennybemenetelről beszélünk, hiszen ő a maga erejéből emelkedett az égbe, a maga erejéből tért vissza a mennybe az Atyához, amikor befejezte földi küldetését. Ezt ünnepeljük a húsvét utáni negyvenedik napon. Szűz Mária esetében viszont nem mennybemenetelt mondunk, hanem mennybevételt, hiszen ő nem a saját erejéből jutott oda, hanem Istennek köszönhetően. Isten jutalmazta meg az ő hitét, bizalmát, engedelmességét és szeretetét azzal, hogy felvette a mennybe.
A jászkarajenői templom védőszentje a „Napba öltözött asszony” Mária, a legnagyobb a szentek közül. Így a templom búcsúja erre az ünnepre esik. A mostani búcsúmise különleges körülmények között zajlott, hiszen az egyházmegye szélén található településen tartózkodott egyházmegyénk mindegyik kispapja. Jeles alkalom ez, hiszen mivel több szemináriumban készülünk a papságra, ezért ritka alkalmak (Karácsony, Húsvét, Nagyboldogasszony) egyike, melyben részesülhettek a helyi hívek. Látszódott az öröm is az arcokon, milyen nagy örömmel és szeretettel fogadták azok a testvérek egyházmegyénk kispapjait, akik a mai napig minden szentmisében imádkoznak két lelőtt papjukért, és akik éppen egy éve saját plébános nélkül élnek. Nagy Imre helyi diakónus, plébániavezető, mint a „jövő reménységeit” köszöntött minket, ami büszkeséggel töltött el bennünket, hiszen egy pap nélküli település híveitől hitelesen hangozhat egy ilyen felkiáltás.
A váci Püspöki Palotában már korán reggel 7 órakor összekészültünk a liturgikus kellékekkel, hogy a reggeli után útra kellhessünk. 9 órakor már Jászkarajenőn voltunk, ahol nagy szeretettel vártak a helyiek. A Művelődési házban volt a „főhadiszállásunk” itt öltöztünk át, innen vonultunk a Fő út másik oldalán található templomba, helyi polgárőrök és a rendőrség biztosításával. Előző nap a Váci Székesegyházban volt ünnepi szentmise, így már rutinosan osztottuk el a feladatokat, az új kispapok is már megtalálták a helyüket, a tábor végére egy összeszokott csapat lettünk, így indultunk a szentmise ünneplésére.
A prédikációban a Püspök atya megemlékezett gyermekkori búcsú ünnepeiről, kiemelte, hogy az egyházközségnek a templom búcsúja egy újratervezés, a következő évben milyen irányba induljanak tovább. A kispapok életében is újratervezés ezen időszak, hiszen ilyenkor derül ki, melyik szemináriumban folytatják a Kafarnaum-ház lakói a következő tanévet.
A szentmisét szentségi körmenet zárta, a szentségi áldás és a himnuszok eléneklése után a Művelődési Központba vártak minket ebédre, ahol kötetlenül beszélgethettünk tovább a helyiekkel. Búcsúajándékként a Jászkarajenő vértanú papjai kiadvánnyal indulhattunk haza, Vácra, ahol a kispaptábor is véget ért.
Az egyhetes közös munka, túrázás és kenuzás után méltó befejezés volt ez az ünnep, ahol együtt szolgálhattunk örömmel, megmutatva a helyieknek, hogy van még remény.