Egy papnevelő intézetben számos tisztség van, amit a papnövendékek kapnak. Ez azért szükséges, hogy megkönnyítse a szeminárium közösségi életének az összehangolását.
Mindez persze intézményenként változik, attól függően, hogy mire van igény, szükség vagy épp ember (hisz egy nyolcvan fős szemináriumban nyilván több energiát igényel az összhang megteremtése, mint egy tíz fős intézetben).
A legfőbb egységteremtő tisztség a főduktoré, (ductor – latin, jelentése: vezető) akinek azon kell fáradoznia, hogy a szeminárium valóban közösséggé váljon, lehetőleg összhangban az elöljárósággal.
Az ő munkáját segíti pl. a Központi Szemináriumban a kari duktor. Az ő feladata a papnövendékek érdekképviselete a PPKE Hittudományi Kar Diákbizottságában, illetve segítségnyújtás az ügyintézés nem egyszer tekervényes menetében, valamint közvetítő szerepe van a Hittudományi kar dékánja és a növendékpapság között.
A kari duktor munkáját segítik az évfolyamonként megválasztott bidellusok (latin, jelentése: hivatalsegéd, az iskola karbantartója), akik voltaképp egész évre megválasztott hetesek. Vagyis összegyűjtik a hiányzók névsorát, táblát tisztítanak a tanórák között, szellőztetnek, ha más nem tenné. Emellett persze a Diákbizottság tagjai is.
A sportduktor szervezi meg a szeminárium fakultatív sportolási lehetőségeit; felügyeli az edzőtermünk rendjét, tisztaságát, előmozdítja a jobb felszereltséget.
A műszaki duktor a kisebb ház körüli munkákat hivatott figyelni, konzultálni a gondnokkal.
A kisduktor sem elhanyagolható feladatot kap; ő kapcsolja az újonnan érkezetteket a szeminárium vérkeringésébe.
A duktotok mellett a magiszterek is szerephez jutnak a szeminárium életének alakításában, főként a liturgikus élet területén.
Az asszisztencia magiszter (magister assistentiae – latin, jelentése: „a segédlet felügyelője”) feladata igen sokrétű. Ő készíti a beosztásokat, melyek nélkül fejetlenség támadna. Beosztandók a napi ministránsok, a havi betegáldoztatók, a heti felszolgálók az étkezésekhez, a kápolnatakarító évfolyamok, de a legösszetettebb a vasárnapok beosztása. Fő erényei, amik segíthetik, az igazságosság, a méltányosság, a pontosság és a szerteágazó figyelem. A különféle ünnepek szertartásait el is próbáljuk, ezt is ő vezeti.
A cantus magister (latin – jelentése: az ének felügyelője) fő szolgálata a liturgikus ünneplések során az énekvezetés, orgona vagy előénekesek segítségével. Fő készsége az ének-zenei tudáson felül a jó ízlés, mert ő választja ki az elhangzó énekeket. Figyel arra, hogy az éneknek se a dallama, se a szövege ne legyen fülsértő, kevésbé igényes vagy kevésbé katolikus.
A liturgikus szolgálat munkatársai a sekrestyések, akik előkészítik és segítik a kápolnai alkalmakat, felügyelve a kápolna méltó állapotára (gyertyák, mécsesek, világítás, virágok rendben tartása).
Sajátos feladata van az infirmáriusoknak (latin – jelentése: betegápoló). Ők a betegekkel törődnek, ellátják őket gyógyszerekkel, ételt visznek nekik, ha nem tudnak eljutni az étkezőbe.
A tabellárius (latin – jelentése: postás) a beérkezett leveleket, küldeményeket továbbítja a portáról a címzetthez.
Mi alapján kap valaki tisztséget? Egyrészt személyes képességei, alkata révén, hisz nyilván a tehetséges emberek viszik előbbre az életet a szemináriumban is, kár lenne, ha senki nem értene kicsit sem ahhoz, ami abban az évben rá lett bízva.
Másrészt, ha elég nyitottan állunk a kapott tisztséghez, alkalmat kapunk a személyes fejlődésre. Hisz a felnőtt, lelkipásztori életben, vagy akár a munkaerőpiacon (ne ijedjünk meg a szótól, az Egyház igen sok embert alkalmaz), a pap számtalan döntést kell, hogy meghozzon, és ennek a felelősségnek csak halvány árnyéka egy-egy szemináriumi tisztség.
Saját erkölcsi fejlődésünket is szolgálják ezek a felelősségek: Az embertársaink iránti szeretetet, igazságosságot erősítik, elmélyítik a kötelességtudatot. Persze ha valaki nem akar fejlődni, nem is fog, de ugyan miért ne akarna fejlődni bárki is?