Busai Péter

Busai Péter vagyok. 2001. február. 26-án születtem Vácon. Március 25-én (gyümölcsoltó
boldogasszony napján) kereszteltek meg. Testvéreim nincsenek.
Gyermekkorom nagy részét Dejtáron töltöttem, míg el nem kezdtem a gimnáziumi
tanulmányaimat.
Amikor befejeztem az általános iskolát, Esztergomba jelentkeztem a Temesvári Perbált
Ferences gimnáziumba, vagyis a „frankába”.  
Hivatásomra visszatekintve: voltaképpen egyszerű és egyenes úton vezérelt az Úr. 
Édesapám 3 éves korom óta minden vasárnap vitt a szentmisére. Mindig a szentélyben
ültünk.
Szüleim visszaemlékezése szerint egyszer se sírtam fel vagy nyugtalankodtam a szentmise
alatt. Mindig figyelemmel kísértem , hogy mi történik az oltár körül. 

Első osztályos voltam, amikor legelőször meg fordult a fejemben az a gondolat, hogy ha nagy
leszek, nem lehetnék-e pap. De ekkor még gyermekfejjel nem egészen fogtam fel a dolgokat.
 10 éves voltam, amikor elkezdtem ministrálni.
Ministránsi szolgálatomban mindig örömet leltem. Szívesen eljártam más ájtatosságokra,
 mint például litánia vagy szentségimádás, keresztút, rózsafüzér imádság.

Hobbijaim közé tartozik az orgonálás, zongorázás, de ezt csak hallásból tanultam meg.

Mind a mai napig érzek egy belső vágyat, örömöt, amit nem tudok megfogalmazni se szóban,
se írásban. 
Hálaadással és örömmel tekintek vissza gyermekkoromra és az eddigi életemre. Hálát
adok, hogy vallásos családban nevelkedtem.