Menték a váci Piarban

| |

Márciusi hosszú hétvégén került megrendezésre az „Összrégiós találkozó” Vácon, a Piarista Gimnáziumban. Ezen a találkozón a Váci Egyházmegye összes régiójából kb. 200 fiatal jött össze, hogy a nyári régiós tábort előkészítse, amelynek a témája idén “A szolgáló szeretet Szent Ferenc élete nyomán” lesz.

Minden évben megrendezi ezt a találkozót a Váci Ifjúsági Lelkészség, hogy a különböző régiókban szolgáló kisebb testvérek, régió felelősök találkozhassanak egymással, illetve a nyári tábor témájával megismerkedhessenek.

Számomra mit adott ez a találkozó? Nagyon sok mindent, de ezt nem kaptam meg „ingyen”. Kész szenvedés volt már az indulás is! 😀 Még indulás előtti kávézáskor beszélgettem Áron atyával a következő gondolatról, ami a fejemben zakatolt:

„Bendzsi, Te nem vagy normális, hogy a hosszú hétvégén, amikor végre tudnál pihenni, kikapcsolódni, inkább elmész erre a találkozóra”.

Többször előfordult már velem hasonló helyzet, amikor el kellett mennem a megszokott “4 fal közül” és hasonló gondolatok keringtek a fejemben, de ezzel nem tudtam mit kezdeni. Jó volt, hogy Áron atya megerősített abban, hogy valószínűleg azért jönnek elő ezek a gondolatok, mert valami nagyon jó készülődik ezen a találkozón. Ezek után elindultam (késve, mint mindig…).

Ez a jó be is bizonyult már a találkozó első pillanatában, ugyanis egy nagyon kedves ismerősömmel találkoztam, aki a találkozó előtti héten még úgy volt, hogy nem fog jönni. Ebből és még rengeteg találkozásból tudtam, hogy a helyemen vagyok, el kellett jönnöm!

Szolgálhattam a galgás kisebb testvérekkel a szentségimádáson, illetve vezethettem a kiscsoportos beszélgetéseket a 20-23 éves korosztályban. Ettől nagyon tartottam, mert nem volt számomra teljesen tiszta az előadás témája, illetve sokszor nyitott szemmel aludtam az előadásokon 😀 DE a beszélgetések során sikerült egy teljes képet kialakítani a témáról a résztvevőkben. Például megmaradt az előadásból az a mozzanat, ha nem vagyunk jelen, akkor nem lehetünk ajándékok embertársaink számára, emiatt „megfosztjuk” őket. Ennek az ellentétét tapasztaltam a kiscsoportomban, mert mindenki beleadott egy kicsit, elmondta, hogy mit gondol az adott témáról, mi jutott róla eszébe, egy-egy tapasztalat megosztás; és emiatt, ha nem is tudott teljesen ott lenni az előadáson vki (pl. én 😊) tudott magával vinni valamit.

A szellemi, lelki programok mellett tudtunk fizikailag is gazdagodni. Volt lehetőség sportolni (röpi, foci, kosár) illetve teaházban beszélgetni vagy csoportos játékokat megtanulni, kipróbálni. Röpizésben sikerült részt vennem, ahol nagyon jó volt megtapasztalni, hogy az ismeretlen embereket mennyire össze tudja hozni a sport. Kezdők, újrakezdők, és profik is csatlakoztak az örömteli játékhoz.

Ha van kedvetek még ezeken az oldalakon olvashattok a találkozóról:

https://www.magyarkurir.hu/hirek/nem-gazdagsag-boldogsag-fokmeroje-egyhazmegyei-ifjusagi-regiotalalkozo-vacon?fbclid=IwAR14XjyOukxQPfmjMs5vRgYBFsEkVwLpjjdKfGgXyACbpVF0MeiQxolbepY#lightbox[‘g95227’]/0/http://vaciegyhazmegye.hu/hirek/3013/HOKKENTSETEK-MEG-A-VILAGOT-%E2%80%93-OSSZREGIOS-IFJUSAGI-TALALKOZOT-TARTOTTAK-VACOTT.html?fbclid=IwAR0kZHkuWG1wBpGI9SqFQdFsaCsMlNjZRfK80afLb2AJ89WoSXjQtp0LR6o

Képek: Mente médiásai

Previous

5+1 kérdés Kecskés Attila atyához

Kérdezd a kispapot!

Next