Mártírok

| |

A Mártírok (/M/ucsenyik) című orosz film Kirill Szerebrennyikov rendező drámája 2016-ból.

Az orosz cím egy szójáték: Ucsenyik=Tanuló, Mucsenyik=vértanú. A magyar cím tovább merészkedik: azt sugallja, hogy a filmben nem egyetlen mártír van, hanem kicsit mindenki áldozat. Persze a szó szoros értelmében egy mártírja van a cselekménynek.

Csak feliratozva elérhető, eredeti hanggal, úgyhogy oroszosok előnyben! Megéri megküzdeni a feliratok olvasásával, mert nagyon érdekes a téma és a társadalmi rajz is, amit az alkotás elénk tár.

Egy kamasz fiú, akinek egyetlen fegyvere a Biblia – nem is hangzik olyan veszélyesnek, ugye? Veniamin (Pjotr Szkvorcov) átlagos kamasz volt, akit az édesanyja egyedül nevelt, ám egyszer – látszólag minden előzmény nélkül – igen zárkózottá válik, nem érdekli semmi, mindenre a Bibliából vett idézetekkel válaszol, a környezete: az iskola és az édesanyja pedig dermedten szemlélik a változást.

Amikor az úszásórán való részvételt tagadja meg, az igazgatónő bevezetteti a lányoknak a fürdődresszt a bikini helyett. Biológiaórán az evolúció-elmélettel és a szexuális felvilágosítással akad gondja, (hisz „az osztályban senki sem házas”) és nem is zárja magába aggályait. Olyannyira nem, hogy a biológiatanár Elena Lvovna (Viktorija Iszakova) óráin nem riad vissza a majomjelmeztől vagy a meztelenségtől sem. Az igazgatónő pedig, a hatalmát és állását féltő emberként mindig a Tanuló pártját fogja. Még a rendőrök is csak keresztet vetnek, amikor kihívják őket Veniaminhoz, aki egy hatalmas fakeresztet szögelt az iskolai színpad falára. Az antiszemita kirohanás után, miszerint Elena zsidó, emiatt ellenzi a keresztet, és ezért a halált és a poklot érdemelné, a „bátyuska” ezt is igazolja Aranyszájú Szent Jánostól vett, a szövegkörnyezetből kiragadott, eredeti értelmétől megfosztott idézetekkel.

A becsület kedvéért a pópa figyelmébe ajánlják, aki mindvégig próbálja megnyerni az egyháznak, mert „tehetséges”, de mikor Veniamin őt is alaposan kioktatja a Szentírásból a tornateremben és kimondja, hogy nincs szüksége a templomra, sem öregasszonyokra, sem Mercedes-szel furikázó papokra, a pópa bizony előveszi a műanyag felmosóvödröt és az ördögűző szettet a karórás reklámszatyorból, és meghinti Veniamint szentelt vízzel, hogy „elhagyja az ördög”.

Nem véletlenül írtam le ilyen részletesen az előbbi jelenetet. Ebben a filmben a díszlet minden része hangsúlyos: az iskola dekorációja (Putyin elnök képe a falon a tanáriban, az igazgatónővel szemben…), a tankcsapdákkal teleszórt tóparti „strand”, Veniaminék lakása (fő helyen a televízió, ősi számítógép, kormos falak), Elenáék lakása (új, európai enteriőr, laptop), mely híven mutatja anyagi helyzetükön kívül liberális életszemléletüket.

Bár mindenki felfigyel Veniamin több, mint furcsa viselkedésére, csak Elena Lvovna tesz ellene, aki hitetlen létére áttanulmányozza a Bibliát, (ugyanolyan egysíkúan és tévesen értelmezve, mint Veniamin,) hogy felvegye vele a versenyt. Minderre rámegy a párkapcsolata és a munkája is, nem is beszélve a lelki békéjéről, sőt kis híja van, hogy Venja merényletet kövessen el ellene. Már-már együttérzünk Elenával, amikor Venia rágalmai után (miszerint fogdosta őt) pofon csapja Veniamint, és dühödten kérdi tőle, hogy miért nem fordítja oda a másik orcáját?

Éles egyházkritika a pópa jelenléte: „Minden rendben lesz, imádkozom magáért.”–mondja, máskor áldást oszt, majd továbbáll.

Veniamin osztálytársai mind-mind egészséges, életerős fiatalok, akik néha jól szórakoznak rajta, néha sértegetik, később pedig egyre inkább elhúzódnak tőle, elcsendesednek a jelenlétében, tulajdonképp mindenki fél tőle. Egy fiú mégis hozzá csapódik: Grisha, a csípőficamos fiú, akit mindenki más csúfol és bánt. Ő erőt lát Veniaminban, mint aki hatalommal tanít, nem úgy, mint az írástudók… bár ő sem igazán hívő, de több kísérletet tesznek arra, hogy a lábát kézrátétellel meggyógyítsák. Számmára sem lett kifizetődő a Venjával való kapcsolat.

Kijelenthetjük, hogy mindenki hibázott, és aki felismerte a helyzet visszásságát, az sem tudott elég meggyőzően fellépni. A film üzenetének különös nyomatékot ad a kísérteties utolsó jelenet, illetve a tulajdonképpeni befejezetlenség. Felmerül a kérdés a nézőben: mikor lesz vége egy-egy diktatúrának, legyen az állami szintű, vagy akár csak egy kiskirálynak saját környezetét terrorban tartó zsarnoksága?

Kép: https://nepszava.hu/1117441_sargarepa-kondommal

Previous

5+1 kérdés Burger Ferenc atyához

5+1 kérdés Horváth Lucához és Burger Domonkoshoz

Next

Szólj hozzá!