“Tudjátok milyen az a böjt amelyet én kedvelek?”

| |

Elmélkedés Izajás 58,9b–14. és Lukács 5,27–32. szakaszok alapján

Az egészséges ember a boldog, kiegyensúlyozott életre irányul, azaz vágyik rá, és tesz is érte. Ennek érdekében két dolog elérésére törekszünk. Az első a komfortérzet. Ez az optimális állapotot célozza meg: ne legyünk éhesek, ne legyünk szomjasak, legyen megfelelő a hőmérséklet, legyünk kellően kipihentek. A másik összetevője a személyes boldogságérzetnek az öröm, ami mindig a felszabadulás, tehermentesülés érzetéhez kapcsolódik. Különös módon viszont, ha valaki folyton a lehető legnagyobb kényelmet biztosítja magának, azzal az öröm lehetőségét ássa alá.

Ez az ismeret közel sem új az emberiség történetében, de nagyon könnyen elfelejtjük. Ezért hív meg az Egyház minket minden évben arra, hogy a kényelmünkből feladjunk egy keveset. Mindig látnunk kell Izajás prófétával, hogy mi számít célnak, és mi az, ami pusztán eszköz. A cél sohasem maga a hibátlan, tökéletes böjt. A cél az, hogy „amikor szólítjuk az Urat, ő így feleljen: »Nézd, itt vagyok!«” A Szentírásból tudjuk, hogy mindig meghallgat minket, és válaszol is. Nekünk kell olyan lépéseket tennünk, amelyek által jobban halljuk őt. Ehhez pedig nagyszerű eszköz a böjt.

De mi a böjt lényege? Az, hogy lehetőleg minél rosszabbul érezzük magunkat, és ezt másokkal is éreztessük? Nem. Nagyszerű kezdő lépés lehet, ha hat hétig nem eszünk édességet vagy húst, megvonjuk magunktól az alvást vagy bármit – olyan is akad, aki kavicsot tesz a cipőjébe; de ha ebben ki is merül a böjtünk, attól senkinek nem lesz jobb. Inkább csak ingerlékenyebbek leszünk. Félreértés ne essék, mindez hasznos, felkészít a böjt lényegére, de még nem a lényeg.

De akkor mégis mi a böjt magva, esszenciája? Az, hogy kinyitjuk a szemünket, és tudomást veszünk azokról, akik segítségre szorulnak: ételre, ruhára, szállásra, munkára, elismerő szavunkra… és saját lehetőségeinkhez mérten segítünk nekik. Nem feltétlenül az első szembejövőnek. Lehet az bárki, akit ismerünk. Közvetlenül, tapintattal odalépve a másikhoz. Hogy személyes kapcsolat alakuljon ki. Ugyanis a személyesség az, amire a leginkább éhezik a ma embere. Mindenki. Ez az igazi kilépés a kényelmesből, a megszokottból.

Az utolsó kérdés: a hogyan. Sokszor vagyunk türelmetlenek magunkkal. Megesik, hogy kampányszerűen, mesterkélten vágunk bele egy ilyen programba, de egy – legfeljebb két hét után elfáradunk, megunjuk, és elfullad a böjt. A hiba, hogy ilyenkor még mindig mi, saját magunk vagyunk a középpontban. Az igazi böjt Istent teszi a középpontunkká. A böjtünk a húsvét örömére való felkészülés. A jelenkor embereként élményekre szomjazunk. Itt a lehetőség, tegyük magunkat nyitottá az átélt húsvét ajándékára! Adja meg nekünk a Vőlegény, a feltámadt Krisztus. Ámen.

Previous

Szemináriumi tisztségek

7+1 ok amiért szeretek az előkészítő szemináriumba járni

Next