Utschalott Árpád József beszámolója
Ha egy szóval kellene kifejeznem az elmúlt évet, azt mondanám: Élet. Talán ez az egyetlen szó,
amely magában foglalja mindazt, amit Kismaroson a propedeutikus szemináriumban tapasztaltam.
Élet. Az életet a szemináriumban meghatározta a környezet. A kismarosi ciszterci nővérek
monostora egy csodálatos hely. A rendháztól nem messze, a monostor területén van a Kafarnaum-ház,
ami otthont ad az előkészítő szemináriumnak. A monostor a teremtett világ egyik csodája sokszínű
élettel, élővilággal és imádságos légkörrel. A nővérek szeretettel fogadtak, szeretettel segítettek és
szeretettel imádkoztak értünk, egyszóval szerettek minket. Meglehetősen érdekes és tanulságos volt
számomra látni egy-egy részletét a monostor életének. Közös zsolozsmák, közös szentségimádások,
közös szentmisék, közös ünneplések, közös-ség. Már az elején éreztem, hogy egy valamiképpen
különlegesen erős közösségbe érkeztem, amely megtart és tanít, példát mutat, és ez napról napra erősödött
bennem. Sokat tanultam a közösségről és a közösségiségről a nővérek által. Isten működik rajtuk
keresztül, ebben biztos vagyok.
Élet. Munka, tanulás, ima és egyéb, főleg közösségi programok, töltötték ki a mindennapokat.
Úgy érzem, sokat tanultam és fejlődtem az elmúlt időszakban, hála a minket szeretettel tanító
személyeknek. Elsősorban Áron atyát, az elöljárónkat kell megemlítenem, aki apai szeretettel
gondoskodott rólunk. Egyik kispap testvérem egyszer azt mondta róla, hogy „egy átlátszó pap”. Találó,
mert hitelesen és észrevehetően adja át Isten szeretetét, mind konkrét szavaival és tetteivel, mind
példájával. Számomra nagyon nagy segítség volt abban, hogy egyre jobban megismerjem magam, az
egyházat, a papságot és még sok minden mást, és ezáltal egyre erősebb legyen az istenkapcsolatom.
Emellett, mivel Kismaros és Verőce plébánosa, a plébániai életbe is bepillantást engedett, mely szintén
tanulságos volt. Az előljáró mellett más atyák és egy nyugalmazott irodalomtanár is tanított minket. Csáki
Tibor atyától elsősorban a II. Vatikáni Zsinatról, az egyház életéről és az új evangelizációról hallottunk; a
másik atya bevezetett bennünket a teológiába és hitünk alapjaiba. Ezen kívül a lelkipásztori életről is
sokat tanított. Ferenczi Sándor tanár úr pedig irodalmat és kultúrát tanított nekünk. Mindhármuknak hálás
vagyok, hogy példájukkal és tanításukkal segítettek minket a fejlődésben, az életre készülésben.
Élet. Szinte kezdettől fogva testvéri közösségként éltünk a kispapokkal. Persze nem volt mindig
felhőtlen ez a kapcsolat, de úgy érzem, mindannyian törekedtünk a testvériségre. Különböző típusú és
életkorú emberek, különböző háttérből, életből, de mind tudtuk, hogy egyfelé haladunk, és legjobb
tudásunk szerint segíthetjük egymást. Sokat tanultam tőlük és nagy öröm a számomra, hogy
különbözőségünkben sokféle nézőpontot ismerhettem meg. Hálás vagyok Istennek, hogy ilyen kispap
testvéreket kaptam.
Összegezve az elmúlt évet: hálás vagyok. Úgy érzem, hogy Isten, végtelen bölcsességében,
életünk ezen szakaszát nagy gonddal készítette elő. A különböző emberek, tanítások, hatások és szinte
minden arra szolgált, hogy fejlődjünk és töltődjünk mind értelmi, mind lelki szempontból, és ezzel
vágjunk neki az előttünk álló életútnak a papság és Isten felé.