Török Sándor: Örök vasárnapok

| |

Török Sándor Örök vasárnapok című regényével a nagyszüleim könyvei között találkoztam. Egész gyerekkoromban vonzott a kötet. Tetszett a misztikus mélységeket sejtető címe, tetszett maga a kötet is; szerettem nézegetni, persze csak távolabbról, mert a nagyapám nem engedte, hogy a könyvekhez nyúljak. Később azonban a legtöbb könyvüket nekem adták. Elhatároztam, hogy ha mindet nem is, de amennyit csak lehet, végigolvasok közülük.

Török Sándor a Kököjszi és Bobojsza, illetve a Csilicsala csodái című gyermekkönyvek szerzőjeként vált ismertté. Pedig nem ez volt a legkedveltebb témája. Igen érdekes és fordulatos volt az életútja. Ennek egy szegmensét tárja fel Örök vasárnapok címet viselő regényében.

Az alcím először megtéveszt: Hét nap története. Valójában egy év történetéről vall az író négy évszakra bontva; ahogy ő írja, „vallomás ez, meg szeretnék mutatni mindent, tálalás nélkül, egyszerűen úgy, ahogy volt.” Egy-egy évszak pedig hét napra van osztva. Később világossá válik, hogy ezek az eleven és koncentrált emlékek úgy sűrűsödnek hét napba, mint maga a teremtés és az utána való pihenés története: a hét nap maga az élet.

A cselekmény 1920-ban zajlik, Fogarason. Káosz van a világban, az országban (Romániában), a családokban, a lelkekben. A félárva kamasz iparostanonc, Sanyi, az író maga, kosztos diákként a hét minden napján más családnál étkezik, szülei régi ismerőseinél. A vendéglátók más-más társadalmi, etnikai, vallási csoporthoz tartoznak, és lassanként fény derül Sanyi és a vendéglátó családok múltjára, egymással, Istennel és önmagukkal való kapcsolatukra.

Ami viszont még érdekesebb, hogy az író megkísérli a teljes őszinteséget önmagával és az olvasóval. Egyesek szerint ez egyetlen irodalmi alkotásban sem valósul meg. Én viszont szeretném elhinni, hogy azért meg lehet próbálni. A vasárnapok olyan lelki mélységekbe hívják a kalandvágyó olvasót, amelyeket a hétköznapok alapján nem is várna.

Mindannyian tanulhatunk ebből a regényből. Az író nyíltan beszél régi, Isten nélküli életéről, babonáiról, hazugságairól, öngyilkossági kísérletéről. Majd Istennel kialakuló, nagyon őszinte és bensőséges kapcsolatáról, további életéről, legapróbb gondolati rezdüléseiről sem hallgat.

Olyan pillanatokat ér tetten, amelyek mindannyiunk életében jelen vannak, mégsem nézünk szembe velük. Például mikor egy idegen embert néz, és elképzeli az életét. Vagy hogy az egyik családnál mindig szomorú arcot vág és azt képzeli, hogy ő egy szomorú, titokzatos idegen, míg a másik helyen a tréfamestert játssza. De néha legszívesebben kikiabálná minden dühét, és mindent összetörne maga körül.

A tökéletes önreflexió példája ez: ez az év csak a gyújtópont, amikor lezárult életének az a szakasza, mikor a családjával lehetett, és elkezdődött a másik, a felelős, önálló élet.

Elismeri, hogy képtelen mindent úgy leírni, ahogy volt; az emlékekhez menthetetlenül hozzátapadnak az azóta eltelt húsz év tanulságai, látásmódja.

Jól látta, hogy az emberek, akikkel összekerült, – akikből ez a fiú mindből visz egy-egy foszlányt, – ezek az emberek jók s rosszak voltak egyszerre, de mind egy-egy csipetnyi volt az Istenből.

Úgy gondolom, hogy ez az idézet tökéletesen megmutatja azt a dinamizmust, folyamatot, amellyel az író a hétköznapok élményeitől Istenig jut.

A regény a végén már nem is regény. Megáll az idő. Beköszönt az Örök Vasárnap, a lelket megtisztító magányban és szenvedésben megérlelt gondolatok el nem múló, szent ideje. Ezek közül csak egyet idézek: „kell lenni egy útnak, melyen, ha következetesen végigmegyünk, vállalva minden fáradalmait, úgy a végén meg kell, hogy világosodjanak a dolgok. Annak az útnak a végén ott áll Isten, önmaga erejénél fogva tudója minden alkotásoknak s megörvend nekem, amint jövök az úton. Tán magához hozzáérni is enged életem jutalmául s aztán: nézd ez így, amaz amúgy, ez meg ezért… – és a dolgok megvilágosodnak.

Még messze vagyok, talán el se érek oda, – ezt mind Ő tudja, hogy mit s miért – de azt megadta, hogy mehessek.

Azt hiszem, mindannyian rászorulunk olyan emberek barátságára, akik Örök Vasárnapban élnek. Induljunk el ezen az úton!

Previous

A szentmise I.-Érthető és logikusan felépített, vagy csak hókusz-pókusz?

5+1 kérdés Burger Ferenc atyához

Next