Beköltözés

| |

Új hely, új élmények

Idén hárman vágtunk neki a váci egyházmegyéből elsőéves növendékként az esztergomi szemináriumnak. Beköltözésünk után egy lelkigyakorlaton vettünk részt Dömösön. A lelkigyakorlat célja, a lélek felkészítése a szemináriumi, majd a papi  élet sajátosságaira, valamint az első évfolyam közösségé formálása. A lelkigyakorlatot Csépányi Gábor spirituális atya, valamint Molnár Miklós atya tartotta. Humoruk, témáik és stílusuk sokunkra voltak jó hatással. 

A szeminárium

Ahányan vagyunk, annyifélék vagyunk. Isten mindannyiunkat meghívott, s humorából fakadóan hívásának közösségben való megélésére ösztönöz minket a szemináriumban. Az első napok remek alkalmak arra, hogy megtanuljunk közösségként gondolkodni, élni a szeminárium negyedik emeletén. Sokféle alkalmunk van gyakorolni az egymás felé fordulást, a közösség építését. Fontos szerepe van ebben a kisduktornak. Sok mindenre van lehetőség, de jól be kell osztani az időnket. Ahogy  Einstein mondta: az idő relatív, a szabadidővel sincs ez másképp.

Szomszédunk a főiskola

Az Esztergomi Hittudományi Főiskola sok lehetőséget rejt magában. Kis létszámú osztályokban vagyunk, ami lehetőséget ad a másikra való figyelésre. Bár más a hangulata, mint a gimnáziumnak, számomra szerethető világ. Követelményekkel tűzdelt, és olykor egyhangúnak tűnő, de minden emberi tulajdonsága mellett szerethető. Ráadásul Esztergom egyik legöregebb és legszebb könyvtárában kutathatunk, és járhatunk utána a feladott beadandók anyagainak.      

Previous

Hivatástábor 2019

„Legyetek az Ige hirdetői és Krisztus hordozói!”- avagy lektor-,és akolitusavatás az esztergomi Szemináriumban

Next