5+1 kérdés Hugyecz Janó atyához

| |

1.Mikor fogalmazódott meg benned, hogy pap szeretnél lenni?

Kilenc éves voltam, amikor először eszembe jutott, hogy „mi lenne, ha pap lennék?” Ez egy konkrét eseményhez is kötődik. Szülőfalum, Felsőpetény templomának alapkőletételét ünnepeltük 1984. április 28-án. Az akkori plébános atya, Agócs István atya, engem bízott meg azzal, hogy a gyerekek nevében köszöntsem Dr. Bánk József érsek atyát. Tőle kaptam egy képet, aminek egyik oldalán az akkori Szentatya, II. János Pál pápa található, a másik oldalra pedig ezt írta az érsek atya: „Jézus mondja: jöjj, kövess engem! Szeretetteljes áldással Bánk József érsek-püspök.” Ezt a képet a zsolozsmámban őrzöm azóta is.

2.Milyen volt papnövendéknek lenni?


Én nagyon élveztem a kispapi életet. Igaz, sokat kellett tanulni, de igazán jó volt a társaság, kiváló elöljáróink voltak, és a rendszerváltozás utáni Budapesten elég sok lehetőségünk volt arra, hogy sok jó papot és közösséget megismerjünk.

3.A Vácon működő előkészítő szemináriumnak is voltál prefektusa, majd Egerben is eltöltöttél néhány évet. Milyen tapasztalatokat gyűjtöttél itt?


Izgalmas volt újra visszatérni a szemináriumba. Így összesen, a saját képzésemmel együtt, 14 évet éltem szemináriumban. Jóból is megárt a sok!  Őszintén megvallom, hogy eleinte fogalmam sem volt, hogy milyen prefektus legyek. Soha eszembe nem jutott, hogy egyszer szemináriumi elöljáró leszek. Az élet tanítgatott. Sok szép, de sok nehéz tapasztalatot is szereztem. De úgy érzem, hogy sokat formálódtam és gazdagodtam ezen évek alatt, és remélem, hogy valamit én is át tudtam adni a kispapoknak.

4.Milyen prefektus voltál? Kemény kézzel fogtad a kispapokat? Mi volt az “ars poeticád”? 


A végéről kezdem a választ. Jelen lenni, köztük élni. Én ezt tartottam a legfontosabbnak, és azt gondolom, hogy ezt nagyjából sikerült is megvalósítanom. Nem voltam keménykezű, inkább megértő és talán időnként túlzottan engedékeny. Mumus nem akartam lenni, mert azt valahogy nehezen viselem el, ha utálnak…

5.Milyennek láttad akkoriban a papképzést és milyen reformokat tudnál elképzelni most? 


Igazán nehéz kérdés, és talán nem is igazán tudok rá válaszolni, de azért neki gyürkőzök. Én azt láttam a legnagyobb kihívásnak, hogy nem volt egy világos kép, hogy mondjuk 20 év múlva milyen papra lesz szükség, gyakorlati szempontból. Mondok egy példát. Egy pap egyedül él majd a plébánián és ellát tíz falut, vagy több pap lakjon együtt, és úgy dolgozzanak. Egyáltalán nem mindegy, hogy mire készítjük fel a srácokat. De! Az évek alatt egyre világosabbá vált számomra, hogy a legfontosabb, hogy a pap szenvedélyesen szeresse Krisztust, engedje, hogy a Szentlélek vezesse és maradjon normális ember. Valahogy ezekhez kell a formákat és kereteket alakítani. Őszintén imádkozom azokért, akiknek ma az a feladatuk, hogy ezen dolgozzanak.


+1. Mit csinálsz szabadidődben? Hogyan szoktál kikapcsolódni?


A legfontosabb a napi egy óra szentségimádás. Bár azt soha nem tudtam eldönteni, hogy ez szabadidő, vagy a munkám része, de nem is ez a fontos!  Szeretek olvasni. A lelki dolgok mellett különösen a történelem és a politológia érdekel. Fontos még, hogy tartsam a kapcsolatot a barátaimmal. Ja, és van még egy hobbim: a kertészkedés.

Previous

“Dezsőnek meg kell halnia!”

“Íme,hitünk szent titka!”1.

Next