A Központi Szemináriumban minden hónapban filmklubot tartunk, ami azt jelenti, hogy egy hétfői estén összegyűlve megnézünk egy, a Rektor által arra érdemesnek tartott alkotást. Így volt alkalmam megismerni Alfred Hitchcock Meggyónom (I confess) című 1953-as, a kanadai Québec-ben játszódó krimijét.
Nekem különösen tetszett a film díszlete. Nagyon zavaró tud lenni, ha a templomon azt látom egy filmben, hogy azt a díszlettervező teljesen önkényesen, a valóságtól egészen idegenül rendezte be. Itt erről szó sincs. Teljesen autentikus belső tereket, az ötvenes évek amerikai hétköznapjainak hű ábrázolását láthatjuk.
A cselekmény alapmotívuma az ártatlanul vádolt ember szelíd kitartása.
Egy német menekült sekrestyés, Otto Keller (O. E. Hasse) meggyónja a fiatal Logan atyának (Montgomery Clift) azt, hogy embert ölt. Csakhogy a gyónási titok köti őt abban, hogy bárkinek is továbbmondja ezt. Ez a szelídség mintha felbosszantaná a sekrestyést, aki a gyanút a papra kezdi terelni, nemcsak gyilkossággal, de titkos viszonnyal is megvádolva őt.
Ez egyébként nem újonnan kitalált emberi magatartás, már a Bölcsesség könyve is szól róla: „Leselkedjünk az igazra, mert az utunkban áll, még az is terhes nekünk, ha látjuk őt, mert élete másokétól különbözik. Azzal dicsekszik, hogy Isten az ő atyja. Lássuk tehát, igazak-e beszédei? Tegyük őt próbára szidalommal, kínzással, hogy megismerjük szelídségét, és kipróbáljuk állhatatosságát! Ítéljük őt gyalázatos halálra!” (Bölcsesség 2,12–20 részletek)
A film feszültségét az adja, hogy kezdettől tudjuk, ki az elkövető, és szorítunk egyrészt azért, hogy Logan atya kitartson a titoktartásban, másrészt pedig, hogy kiderüljön a titok. Gyakran megesik, hogy a régebbi filmeket unalmasnak, lassúnak találják a jelenkor nézői, de ez nem az a film. A tempója alapján valóban nem épp akciófilm, de egy pap életének talán nem is kell olyan ütemben folynia.
A Logan atyát játszó Montgomery Clift nagyon színvonalas alakítást nyújt. Jellemző az ötvenes évek eleji köztudatra, hogy a megátalkodott és hálátlan sekrestyés és felesége épp német menekültek, és ezt nem is félnek pajzsként használni. Már csak azzal lehetett volna fokozni, ha szovjet sekrestyést alkalmaznak eszközként a filmkészítők, de az már hihetetlenné tette volna a történetet.
Mindenesetre Nepomuki Szent János példája nem egy elszigetelt eset a történelemben, a gyónási titok megtartása minden nap áldozathozatalt követel, a gyónás szentsége, a papok és a gyónók védelmére.
Kép: https://www.spettacolomania.it/perfetti-sconosciuti-videointervista-a-marco-giallini-lunico-che-dal-suo-cellulare-non-ha-niente-da-temere/