„Induite novum hominem!” – „Öltsétek magatokra az új embert…” (Szent Pál apostolnak az Efezusiaknak írt leveléből – Ef 4,24.)
A papságra készülő fiatalok életének fontos mérföldköve a beöltözés. Ekkor kapják meg reverendájukat, ekkortól viselhetik azt a „papi civillel” együtt bármikor. Legtöbbünk II. évesen, Krisztus Király főünnepén „öltheti magára az új embert”.
A házasságra készülők életével párhuzamot vonva, az eljegyzéshez hasonlítanám a beöltözést.
Egy nagyobb ünnep, mely során egy külső jegy/jel is megjelenik az emberen – a jegyeseknél a gyűrű, a szeminaristáknál a papi ruházat.
Papnövendékként ezt élhettem át Krisztus Király vasárnapján, amikor is a Váci Székesegyházban ünnepi szentmise keretében Dr. Beer Miklós püspökatya megáldotta a reverendámat, melyet ezt követően magamra ölthettem és viselhetek azóta is.
A szentmise előtt „beöltözési keresztapám” (mindig egy, a beöltöző által felkért felsőbb éves papnövendék) segített összehajtani és elrendezni reverendámat, melyet saját kézben vittem a szentmisére. Az evangélium és a homília után minden hirtelen fölgyorsult… Szemináriumunk (Kafarnaum-ház) elöljárója, Dr. Fejérdy Áron atya felszólítására kellett Püspökatya elé lépnem. Minden izgalom, feszültség, ami bennem volt, szertefoszlott Püspökatya elé állva, a szemébe nézve, bátorító, személyes gondolatait hallgatva…
A szent ruha megáldását követően a „régi embert” (zakó, nyakkendő) levettem, és a reverendát öltöttem föl beöltözési keresztapám segítségével.
A beöltözés lelki részét még nem sikerült teljesen földolgoznom, arról majd talán később írnék egy összefoglalást… Minden esetre hálás vagyok… – és igyekszem, hogy ne csak a ruházatomon lássák meg az új embert…