#AKISPAPVÁLASZOL

| |

Félsz-e a temetésektől? Melyik a kedvenc Bibliai idézeted? Támogat-e abban a családod, hogy pap legyél? Ezekre a kérdéseitekre próbáltam választ adni következő írásomban.

  • Félsz-e a temetésektől?

Igen. Viszont nem azért, mivelhogy félnék szembesülni nap mint nap az elmúlás és a halál gondolatával, hanem sokkal inkább azért, mert félek tőle, hogy ebben az érzelmileg nagyon kiszolgáltatott időszakban rossz nyomot hagyok az emberekben. És bármennyire is úgy tűnhet, hogy ez rólam szól, nem így van, Krisztus személye és az Ő evangéliuma a tét. Ha a temetéseken nem tudok olyan érzékenységgel, figyelemmel, együttérzéssel jelen lenni, amire szükségük lenne a gyászolóknak, könnyen az életeket átformáló üzenet elé fogok súlyos akadályokat gördíteni.

  • Melyik a kedvenc bibliai részed és miért?

Az én esetemben nem tudok abszolút kedvencről beszélni, ugyanis ez gyakran változik. Jellemzően azok az igerészek válnak fontossá számomra, amik az aktuális témámhoz kötődnek. Jelenleg ez:

Az Úr pedig beszélt Mózessel, szemtől szembe, úgy ahogy az ember a barátjával szokott beszélni.” (Kiv 33,11)

Talán ebből már kitalálhattátok, hogy a fókuszpontomba az utóbbi időben az imádság kérdése került. Ami pedig különösen megérint ebből az, hogy az Isten úgy kommunikált Mózessel – és hiszem, hogy velünk is így akar – , mint egy barát a baráttal. Ez pedig arra sarkal mostanában engem is, hogy megtisztítsam az imaéletem minden alakoskodástól, színpadiasságtól és minden mesterkéltségtől.

  • A családod támogat-e abban, hogy pap legyél?

Igen, és ez egy hatalmas ajándék számomra. Nem mondták soha, hogy legyek pap, de nem is tiltakoztak ellene. Azt szerették volna, ha hívő maradok és azt teszem, amire hívást, indítatást érzek. Személyes tapasztalataim alapján kulcsfontosságúnak tartom ezt a „hátországot” a képzésem során. A testvéreim ezzel szemben nagyobb óvatosságra intettek, de ennek ellenére, sőt talán pont emiatt érzem azt, hogy támogatnak engem.

Kép: https://unsplash.com/photos/1T1ZAlhLj0g

Previous

Jézus valóban feltámadott! Alleluja, Alleluja!

5+1 kérdés Teréz nővérhez

Next