Keep calm and be Tapioner

| |

azaz Krisztus élet

Minden évben nagy sikere van a Tápiószentmártonban megrendezett tápiós tábornak, mely fiatalos lendületű, és hatalmas lelki feltöltődést ad a résztvevők számára. Nagyszerű emberek állnak mindennek mögötte, mind az eszmei, mind a gyakorlati megvalósítás oldaláról.

„Én vagyok a szőlőtő, ti pedig a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz.”- Jn 15,5

Nagyon megfogott a témaválasztás, hiszen a mai világban családok hiányában sokan tartozni akarnak valahova. Jézus a szőlőtő, mi pedig szőlővesszőként hozzá tartozunk, belőle fakadunk. Megfogott, hogy a meghívott vendégek tanúságtételei mellett a közösség tagjaiból is kerültek ki tanúságtevők. Az Ő tanúságtételük sokat adott a táborlakóknak, hiszen közöttük mozogtak, velük voltak a táborban.  A témaválasztásból adódott a szentségimádás, a dicsőítés és a közbenjáró ima. Láttam, hogy rengeteg fiatalt megérintett, és nagyon mély találkozások voltak Istennel.

„Két dolog tölt el csodálattal: a csillagos ég fölöttem, és az erkölcsi törvény bennem” (Immanuel Kant)

A tápiós tábor minden évben próbál jobbnál jobb előadókat meghívni. Így volt ez idén is, hiszen a meghívott előadók nem kisebb nevek voltak, mint a Forrás Ponton is megjelenő Gersei Csenge, a 777 blogról jól ismert Bese Gergő atya, Pintér Béla énekes, illetve jelenlétével emelve a tábor hangulatát, Marton Zsolt püspök atya is ellátogatott hozzánk. Példájuk, előadásaik, egytől egyig a kedvencek közé kerültek a táborozók sorai között, jómagam is nagy érdeklődéssel fogadtam előadásaikat. 

„Az alkalom nem csak a tolvajt szüli, de néha a nagy embert is.” (Lichtenberg )

Ahogy Lichtenberg is írja, az alkalom nem csak tolvajt, hanem nagy embert is szül, és látva a tápiós fiatalokat, igaznak vélem e mondást.  Az előadások megtartásai, a programok szervezése, lebonyolítása, továbbá a lelki rész megtartása, a dekorációk és kreatív munkák kivitelezése, az étkeztetés, médiázás, zenélés és a fiatalokkal való foglalkozás mind- mind nagy embereket, lelki embereket szült a tábor ideje során, és fog szülni az elkövetkező években is. Köszönet jár a tápiós táborok vezetőinek, és mindenkinek, aki részt vett a táborok megtartásában.     

Previous

„A második pünkösd”

Püspökszentelés Vácon

Next