A Ház ajánlata //

Mennyit ér a barátság? – A vadászat

Több év után a kezembe akadt a régi pszichológia füzetem. Egy filmajánló volt benne, amit az akkori tanárom adott. Akkor nem néztem meg, de most úgy gondoltam, belevágok, hogy törlesszem az „adósságomat”. A vadászat (Jagten) című dán filmdráma 2012-ben jelent meg. Témája pedig az, hogy milyen ingatag is az emberi emlékezet, és a legkisebb füllentés is milyen drasztikus következményeket von maga…

A mintatanár

Van egy relaxációs technika, emlynek a lényege, hogy jól megfeszítjük az izmainkat, ökölbe zárjuk a kezeinket pár másodpercig, aztán „kiengedünk”, és utána a szakértők szerint lazább lesz az izomzatunk. Ilyesmi hatást vált ki a következőkben ismertetett film is. A mintatanár (Detachment) című, 2011-ben készült amerikai filmdrámát Tony Kaye rendezte. Kifejezetten szomorú film. Nem azért, mert olyan sok rendkívüli dolog történik benne,…

Napló //

„8 óra munka, 8 óra pihenés..”

Ahogy ezt a Beatrice megénekelte, hasonlóképpen volt ez idén a kispapokkal Vácott. Mindent elkövettünk, hogy a rendelkezésünkre álló egy héten meglegyen a 8 óra pihenés, szórakozás és nem utolsó sorban a 8 óramunka. Ebben nagy segítségünkre voltak a püspökség munkatársai, akikkel jó kapcsolatot sikerült kiépíteni a közös munkák alkalmával. A brigádmunkáknak van egy megfoghatatlan szépsége. Nem feltétlenül az, hogy öt…

Egyházmegyék jövője: A papszentelés

Nagyon megható José Alcázar Tejedor 1887-ben készült festménye, aminek címe Laprimera misa, vagyis Az első mise. A kép nagyon megfogott a mondanivalóján keresztül. Anemrég felszentelt papot első miséje után köszöntik a szülei. Nagyon jól tükrözi a kép, hogy afiatal férfiú, megkapva az egyházi rend szentségét, a papság rendjébe került. Hatalmat kap azáldozópapi tisztség betöltésére, és szülei is papként köszöntik őt,…

5+1 interjúk //

5+1 kérdés Hugyecz Janó atyához

1.Mikor fogalmazódott meg benned, hogy pap szeretnél lenni? Kilenc éves voltam, amikor először eszembe jutott, hogy „mi lenne, ha pap lennék?” Ez egy konkrét eseményhez is kötődik. Szülőfalum, Felsőpetény templomának alapkőletételét ünnepeltük 1984. április 28-án. Az akkori plébános atya, Agócs István atya, engem bízott meg azzal, hogy a gyerekek nevében köszöntsem Dr. Bánk József érsek atyát. Tőle kaptam egy képet,…

5+1 kérdés Virág nővérhez

Mikor határoztad el, hogy szerzetes leszel? A hivatásomra adott válasz nem azonnal érkezett… Igazán akkor kezdődött el az egész gondolatsor arról, hogy szerzetesnő legyek e vagy sem, mikor egy pap megkérdezte tőlem : ,,Te soha nem gondoltál arra, hogy szerzetesnő légy?” Arra emlékszem, kikerekedtek a szemeim, és azonnal így feleltem : ,,Nem, dehogy is!” Persze a kérdés a szívemben maradt,…

Cikkek //

Búcsú Jászkarajenőn

Finta Zsolt beszámolója: A jászkarejenői hívek meghívták Marton Zsolt váci püspököt, hogy együtt ünnepeljen velük templomuk búcsúján, mutassa be az ünnepi szentmisét. Püspök atya örömmel igent mondott a felkérésre, azonban jelezte, hogy éppen a kispaptábor utolsó napján lenne az alkalom, így 14 kispap kíséretében érkezne, amit még nagyobb örömmel fogadtak a hívek. Szűz Mária mennybevételének ünnepén, amely napot a magyar…

„Íme, hitünk szent titka!” 2.

Nagycsütörtök estétől Húsvétvasárnapig tartó időszak, az egész liturgikus év csúcspontja.Méltósággal és nagy ünnepélyességgel végezzük. Húsvét ünneplését az I. Niceai zsinat atavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni vasárnapra tette, így tehát ún. mozgóünnep. A Nagycsütörtök esti szentmise az utolsó vacsora emlékezete. Liturgikus színe a fehér. ADicsőség éneklésekor megszólalnak a harangok és a csengők (majd a nagyszombati estivigíliáig „Rómába mennek”, az orgonával együtt)….