Szent Johanna Verőcén

| |

A verőcei ifi hittanosok előadásában bemutatásra került november 18-án Bernard Show nyomán a Szent Johanna élete című színdarab. Mindezt komoly előkészület és hosszas próbák előzték meg. Az előkészület” próbára tette” a szereplők idegeit, türelmét, szorgalmát és kitartását. Szóval láthatóan és láthatatlanul olyan hatást gyakorolt, amely igazi közösséggé kovácsolta az ifjúsági hittanosokat.

Miért pont Szent Johanna?

Korábbi években is szemtanúi lehettünk a verőcei ifi hittan előadásainak. Az első előadás 2015-ben volt, mégpedig Szent Erzsébet legendájátadták elő. A következő években színpadon láthattuk Batthyány Strattmann László, és Néri Szent Fülöp életét bemutató remek produkciókat is. Idén a választás Szent Johanna életére esett, azért mert életének története remek lelki felkészülést ad adventra. A színdarab során, szereplőként, jobban megérthetjük a szent életét, tetteinek fontosságát, a különböző szerepek által. Mindamellett nagyon jó lehetőség volt megismerni a „színészeket”, és bekapcsolódni az ifjúsági közösség életébe kispapként.

„Az én elhagyatottságom is az én erőm lesz ezentúl.”

Jonanna személyiségét Bednárik Janka remek alakítása adta vissza. A fiatal, ártatlan, tiszta szívű és szent életű leány, Johanna szenvedéstörténete szoros párhuzamot von Jézus szenvedéstörténetével. A darab jól bemutatta, hogy a világ még nincs egészen felkészülve a szentekre és Isten országára. Mindig akadnak, akik támogatják a jó ügyet nyitott szívvel és odaadással, vannak, akiknek isteni sugallat kell a támogatáshoz, és lesznek olyanok is, akik megvétózzák a szentek eltökéltségét, és szemben állnak az igazsággal.

Mire jó egy színdarab?

Az esti próbák, a kellékek elővarázsolása, a zenék kiválasztása, a táncok koreografálása mind- mind rendkívül nehéz feladat, ha csak egy ember csinálja. Egy közösséget különösen épít, ha egy nemes cél érdekében küzd.Nagyon jól megnyilvánult ez az előadás előkészületében. Valamennyiünknek be kellett áldozni az időnket és együtt dolgoznunk, egy csapatként. Ez volt benne a csodálatos. Ahány ember, annyiféle személyiség, mégis sikerült egységben közreműködnünk. Ezért köszönet jár mindenkinek. Különösen Áron atyának, aki ötletgazda, francia főnemes, rendező és menedzser is volt egy személyben.

Previous

Tapasztalat a hétköznapokból

5+1 kérdés Kovács Zsolt atyához

Next